Prezentáció ITT
Filmfelvétel ITT
Tóth Péter kollégáival régóta részt vesz a közös agrárpolitika környezeti hatásainak mérésében, programtervezésében és értékelésében, ezért az éghajlatváltozás és az agrártámogatások kapcsolatában tud ez alapján eredményeket és kihívásokat bemutatni. Hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás olyan feladat, amely természetvédők, környezetvédők, agráriusok és erdészek összefogása nélkül nem kezelhető; számára a klímaváltozás az emberi társadalom működőképességének tesztje is, mert együttműködés híján a megoldás nem fog működni. A biodiverzitásnál kiemelte, hogy a mezőgazdasági élővilág természetes sokfélesége a madárindex alapján egy korábbi, nagyjából 30%-os csökkenés után stabilizálódni látszik. Az elmúlt tíz évben legalább nem romlik tovább, ami önmagában eredmény. Ezzel szemben a rovarbiomassza csökkenése továbbra is masszív és rendkívül aggasztó, ugyanúgy az agrárkörnyezet minőségének része, mint a talaj és a víz állapota.
Az értékelések szerint az agrárkörnyezetben épp azok a tájelemek, amelyek egy mezőgazdasági ökológiai hálózatot biztosítanának – fasorok, szegélyek, árokpartok, földutak – jelentősen visszaszorultak. 2017 óta vizsgálják ezt, és azóta 12–13%-os területi csökkenést mértek. Személyes meggyőződése szerint a lényegi változás Magyarországon már 2004 után, a területalapú agrártámogatások megindulását követően zajlott le. Ők, szakértőkként csak a folyamat végét tudták rögzíteni, mert 2014 előtt nem volt adatuk. A megelőző tíz évben az ökológiai hálózat eróziója már lényegében végbement, noha az utóbbi tíz évben is mérhető volt a további csökkenés.
A változó klimatikus viszonyoknál azt emelte ki, hogy ezek a hatások ma már masszív gazdasági jelentőségűe. Míg a környezeti károk korábban kevésbé „árazódtak be”, addig a 2022-es aszály országos szinten szabad szemmel látható GDP csökkenést okozott. Úgy véli, aki döntéshozóként korábban nem volt érzékeny a környezeti témákra, az a gazdasági hatások miatt azzá válik, mert jelenleg a GDP az első számú értékmérő. A kárigények növekedését az Agrárközgazdasági Intézet összesítéseire támaszkodva mutatta be. 2022-ben a hasznosított mezőgazdasági terület közel egyharmada aszálykárral érintett volt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság térképe alapján a talajvízszintek az Alföldön a 30 éves átlaghoz képest jelentős csökkenést mutatnak. Kiemeli, hogy ökológiai és gazdasági károk egyszerre keletkeznek, és ez olyan, eddig kevésbé ismert következményekhez is vezethet, mint az ingatlanérték változása. A homokhátsági mezőgazdasági területek – különösen agrártámogatások nélkül – már veszítenek az értékükből, ami akár alkotmányossági kérdéseket is felvethet a magántulajdonhoz való jog oldaláról. Majd rátért arra, hogy mindez hogyan kapcsolódik az agrártámogatási rendszerhez.
Európai uniós statisztikák és hazai nyilvántartások alapján is látható, hogy az agrárium működése jelentős részben az agrártámogatások függvénye: a hazai bevételi viszonyokban 40–50% a közvetlen támogatások szerepe. Ebből az következik, hogy ha tagállami szinten olyan agrártámogatási rendszert tudunk építeni, amely rezonál a környezeti változásokra – például a klímaváltozásra –, akkor a gazdálkodók a bevételi érdekeltségük miatt használni fogják ezt az eszközt, és a földhasználaton is lehet változtatni. Ennek sikerességét a jelenlegi rendszer eszközein keresztül értékelte.
A klíma szempontjából releváns eszközöket a KAP stratégiai terv a „zöld felépítményhez” köti. Kiemelt egy alig használt lehetőséget. Az agrárökológiai területek támogatható területként nyilvántartásba vételét olyan, közvetlen agrárművelés alatt nem álló, kisebb kiterjedésű természetes élőhelyfoltok esetében, amelyek az agrártájakba ékelődnek. A lehetőség akár százezer hektáros nagyságrendet érhetne el, mégis „hibahatár alatt” igénylik, és nem köztudott. Ez hasznos eszköz lehet a természetes élőhelyfoltok fenntartására.
A reformok kapcsán elmondta, hogy természetvédelmi indíttatásból mindig nagy lelkesedéssel figyelik a „zöldebb” rendszert ígérő bizottsági javaslatokat. A legutóbbi reformban a feltételességet tartották a legnagyobb környezeti előrelépést ígérő elemnek, de a gazdálkodói ellenállás nyomán az egyszerűsítés érintette a rendszert, és számukra a legfontosabb részt „lőtték ki”. A nem termelő területek és tájképi elemek kötelező kialakítását (HMK 8). Szakmailag nehezen érti, adminisztratív oldalról érti a gazdálkodói ellenállást, és azt látja, rendkívül nehéz olyan támogatási és követelményi rendszert alkotni, amely egyszerre teljesíti a környezeti célokat és a gazdálkodók számára megvalósítható. Ugyanakkor több előremutató elem maradt. A védett tájképi elemek megőrzése, a gyepek országos arányának megőrzése, illetve 2025-től a HMK 2 keretében a vízvédelmi előírások, amelyek 45 ezer hektárt érnek el. Az erózióveszélyes területeken a művelési módok életszerűségéről vitát is indokoltnak tart. Kiemelte, hogy a feltételességi szabályrendszer az agrártámogatást igénybe vevő területeken teljes egészében él. Mintegy 5 millió hektárra kiterjed, ezért „pörölycsapás” erejű, amellyel óvatosan kell bánni, mert egy tollvonással markáns földhasználati változásokat lehet előidézni.
A ciklus másik újdonságának az agrárökológiai programot nevezte, amelyet önkéntesen igényelnek, és ma körülbelül 4 millió hektárt érint. Joggal várható lenne tőle erős környezeti változás, mégis az önkéntes rendszerek tipikus mintáját mutatja: ha széles a választható gyakorlatok palettája, a gazdálkodók azokat választják, amelyek egyszerűen betarthatók és illeszthetők a gazdálkodásba. A klíma szempontjából releváns elemek közül a talajtakarás, nem termelő területek kijelölése, táblaméret-korlátozás és a forgatás nélküli művelés kerül elő. Összességében azt látja, hogy a magasabb szintű környezeti vállalások önkéntesség mellett jellemzően kevésbé terjednek el.
Hatékonyabb, előremutató eszközként az agrárkörnyezetgazdálkodási intézkedést emelte ki, amelyben az agrárkormányzat figyelemreméltó vállalást tett. 1,6 millió hektáron igényelték a kifizetéseket, a hasznosított mezőgazdasági terület mintegy 30%-án, ami bizonyosan hozzájárul a környezeti célokhoz; hatásértékelések több esetben alá is támasztották ezt, például biodiverzitás és magas természetértékű területek kapcsolatában. Előrelépésként említette a talajmegújító tematikus előíráscsoportot, amely kifejezetten a forgatás nélküli művelést támogatja. Rámutatott, hogy az AKG kifizetéseknek közvetett, de markáns hatása van a gyepek megőrzésére, ugyanakkor a jelenlegi földhasználati struktúra konzerválására is. A szántóföldi egységösszegek a standard termelési értékhez viszonyítva jellemzően magasabbak, mint a gyepeké. Ezért még kevésbé alkalmas területeken is megéri szántóban maradni, mert váltás esetén alacsonyabb támogatás járna. Szerinte ezt a jövőben alaposabban vizsgálni kell, hogy méltányos kompenzációs rendszer tudjon kialakulni, amely a földhasználatváltáshoz és a rezilienciához is elvezet.
Kiemelt egy progresszív AKG-előírást. Minden tematikus előíráscsoportban kötelező a belvíz, az időszakos vízállás és a vízpótlásból eredő vízborítás megőrzése. Korábban ez csak a magas természetértékű területeken és gyepeken volt kötelező, ma 1,6 millió hektáron kötelezettség. Eredményalapú megközelítésekben is nagy lehetőséget lát, főleg abban, ami távérzékeléssel egyszerűen ellenőrizhető. Előrehaladott állapotban van a „vízprémium” gondolata, amely a vízborítás kiterjedésére és időtartamára arányosan adna extra támogatást. Ez a gazdálkodók vízhez való hozzáállásában is változást hozna. Hasonló logika talajborításra is elképzelhető.
Az ökológiai gazdálkodás támogatásáról is szólt. 2024-ben jelentős, 50%-os növekedés történt az igénylésekben. Az értékelések szerint gyakran ugyanaz a gazdálkodói réteg és ugyanazok a területek „mozognak” AKG és ÖKO között, és sokszor az dönti el a választást, hogy melyik látszik egyszerűbben kivitelezhetőnek. A Natura2000 gyepek kompenzációs kifizetéseit kevésbé tárgyalják, de ő fontosnak tartja. 2008 óta 300 ezer hektáron igénylik, és szerepe van a Natura gyepek megőrzésében, így a klímahatások enyhítésében is. A vizes élőhelyek és füves-cserjés sávok támogatásáról megjegyzte, hogy biodiverzitási oldalról is jelentős. Például a nagygoda 30 év alatt 90%-os csökkenést mutat, és az időszakos vízborítású átmeneti élőhelyek eltűnése kiszorítja. Ugyanakkor a végrehajtási rendszer nehezen kezeli a természetes folyamatokat. Bonyolult szabályokat kell alkotni, amelyeket ellenőrzéskor nehéz egyértelműen kezelni (például a vizes élőhelyek körbeművelése, arányok a táblán belül). A források nagyságrendje is korlátozott, az 5–10 ezer hektárnyi keret nem hoz érdemi klimatikus változást az 5 millió hektáros mezőgazdasági területhez képest. A fenntartási időszak öt év. Abban bízik, hogy a gazdálkodók nem a rövidebb fenntartást választják pusztán a támogatás maximalizálása miatt, mert tartós ökológiai hatásokat így nem lehet elérni.
Összefoglalásként a jövőre nézve azt mondta, az agrárterületeken az ökológiai és gazdasági kockázatok növekedésére kell számítani. Felidézte Szabó Marcel alkotmánybíró említését az alkotmánybírósági határozatról és a Tudományos Akadémia állásfoglalásáról, amely szerint „a természetes rendszer működésének hatékonysága csökkenni fog”. Ezért a „klíma és üzlet” összekapcsolásánál óvatos fogalmazást tart szükségesnek. A természet szolgáltató környezete – amelyre az agrárium, az erdészet és más természeti erőforrásokra épülő ágazatok támaszkodnak – markánsan, nem pozitív irányban változik. A mezőgazdaság egyszerre elszenvedője és részben alakítója is a folyamatoknak, ezért hosszú távon a gazdasági működés nem válhat el a környezeti fenntarthatóság szigorú kritériumaitól. Jó lenne objektív szempontok alapján kijelölni azokat a hazai területeket, ahol földhasználatváltásra van szükség. Erősíteni kell a támogatáshoz kapcsolódó kötelező kritériumokat, emelni kell az agrárökológiai program környezeti hozzáadott értékét, és méltányos támogatási rendszert kell felépíteni, hogy a klímaváltozás által leginkább érintett gazdálkodók és ágazatok legalább ne szenvedjenek hátrányt. A közös agrárpolitika ehhez eszköz, ma is a kezünkben van, és hatékonyabban kell a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás szolgálatába állítani.