Prezentáció ITT
Filmfelvétel ITT
Az „Éghajlatváltozás kihívások és szabályozás” panel első előadásában Dr. Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége társelnöke azt a civil kezdeményezést mutatta be, amely új, átfogó magyar klímatörvény megalkotását sürgeti. Bevezetésként hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás már a mindennapokat alapjaiban befolyásolja, és a hazai károk egyre konkrétabban mérhetők. Példaként említette, hogy a Duna és a Tisza vízhozama mintegy 15%-kal csökkent, miközben a nyári kipárolgás a földekről a duplájára nőtt, vagyis az ország vízvesztése gyorsul. A rossz vízgazdálkodás és a klímaváltozás együtt oda vezetett, hogy a Tisza vízgyűjtőjén a felszín alatti talajvízből három és fél „balatonnyi” víz hiányzik. A kárstruktúra is átrendeződött: az árvízkárok jelentősége csökkent, az aszálykár értéke viszont már hússzorosa az árvízkárnak. Az aszályos évek gyakoribbá váltak: 2021 és 2024 között négy évből háromban az ország területének 70%-át érte aszály, miközben korábban tipikusan háromévente jelentkezett ilyen súlyú aszálykár. Ebből az az következik, hogy nem elég javítgatni, hanem strukturális válaszokra van szükség.
A klímaváltozás okairól szólva elismerte, hogy a közbeszédben a szén-dioxid, a metán és más üvegházhatású gázok állnak a fókuszban. A mezőgazdaság emiatt rendszeresen előkerül. Ugyanakkor hozzáteszi: a klímaváltozás másik, az üvegházhatású gázok kibocsátásával összemérhető súlyú oka a természetes felszínborítottság megváltozása, romlása. A felszín minősége és borítottsága szerinte közvetlenül befolyásolja a hőmérsékleti viszonyokat (a talaj visszamelegíti a levegőt), a fényelnyelést, és erősen hat a csapadékképződésre is. Természetesebb felszíneken a növények párolgása és a felhőképződést segítő kondenzációs magvak miatt más csapadékviszonyok alakulnak ki; a több felhő ráadásul jobb visszatükrözéssel (albedóval) is jár, ami szintén befolyásolja a klímát. Emellett a borított felszín vízmegtartó képessége, erózióvédelmi szerepe és biodiverzitás-hatása az alkalmazkodást is erősíti. Ennek az fő üzenete, hogy a klímavédelemben a felszínnel és a területhasználattal ugyanúgy foglalkozni kell, mint a kibocsátásokkal.
A jogi háttérnél kiemelte, hogy 2025-ben megszületett egy alkotmánybírósági határozat, amely szerint a jelenlegi magyar klímatörvény alkotmányellenes; a kibocsátáscsökkentési céljára tekintettel megsemmisítette. Ennél is fontosabbnak tartotta azonban azt a részt, amely szerint az Országgyűlés mulasztást követett el, mert nem alkotott olyan átfogó jogi szabályozást, amely egyszerre foglalkozik a klímaváltozás mérséklésével, az alkalmazkodással és a rezilienciával, vagyis a társadalmi-gazdasági sérülékenység csökkentésével. A határozat határidőt is ad, 2026. június 30-ig szükséges egy ilyen átfogó szabályozás megalkotása. Mivel az előadó szerint a kormány lassan mozdul, civil szervezetek kezdeményezést indítottak „Összefogás az új klímatörvényért” néven. A kezdeményezésben 34 civil és érdek-képviseleti szervezet fogott össze, és tavaly szeptemberben kiáltványt fogalmaztak meg: olyan klímatörvényt akarnak, amely a Kárpát-medence valós folyamataira reagál, és védelmet ad a társadalomnak a hőség ellen, az élelmiszerbiztonságért és „a jövőnkért”. Az agrárképviseletek már korán bekapcsolódtak, többek között az AGRYA-Fiatal gazdák és a Pannon Vidék Szövetség – PVSZ, a Biokultúra Szövetség, valamint a vadászok, méhészek és az Országos Erdészeti Egyesület is aktívan részt vett a munkában. A közös cél jogalkotási koncepció készítése, amely már el is készült több mint 40 szakértő munkájával. A koncepciót társadalmi vitára bocsátják, a jogszabály szövegét pedig a következő Országgyűlésnek kívánják átadni.
Fontos hangsúly: ez nem hivatalos állami dokumentum, hanem többféle szereplő – természetvédők, vállalkozások, agrárium, vízzel foglalkozó szervezetek, jogászok – közös anyaga, amelyet most letesztelnek a társadalmi reakciókon.
A koncepció újdonsága, hogy több pilléren áll. Egyrészt nem kizárólag kibocsátáscsökkentésre épít. Tartalmaz ugyan ilyen elemeket, de a fókusz a klímaváltozás hatásaival szemben ellenálló társadalom és gazdaság kialakítása. Másrészt nagy hangsúlyt ad a területhasználati szektoroknak (mezőgazdaság, vízgazdálkodás, erdészet, természetvédelem), mivel a felszínborítottság kérdése kulcs az alkalmazkodásban és magában a klímarendszerben is. Harmadrészt a dokumentum nem csupán „tiltó-szabályozó”, hanem ösztönző és támogató szemléletű. Kiemelten kezeli a méltányos kompenzáció elvét, amelyet az AGRYA-PVSZ javaslatára fogalmaztak meg. Ennek lényege, hogy ha egy gazdálkodónak vagy csoportnak változtatnia kell a környezet és a szabályozás változása miatt, a költségeket nem lehet egyoldalúan ráterhelni. A terheket meg kell osztani az állam, az önkormányzatok és a gazdálkodók között. Az előadó ezt „igazságos átmenetként” írta le. A gazdaságnak alkalmazkodnia kell az új természeti és gazdaságpolitikai környezethez, ehhez képzés, információszolgáltatás, szemléletformálás és társadalmi részvétel is szükséges. A koncepció emellett erősebb intézményeket is javasol, éghajlatpolitikai tanácsadó testületeket, amelyek a mindenkori államhatalom mellett érdemi szerepet kaphatnak. Kiemelte a számonkérhetőség és a jogi kikényszeríthetőség fontosságát is. Ha nincs eszköz, amely rákényszeríti az államot a végrehajtásra, akkor a jogszabályok és stratégiák nem működnek. A javaslat kerettörvényként fogalmaz: a részletszabályokat később az ágazati törvényekben kell kidolgozni.
Az agráriumot érintő részeknél több konkrét irányt vázolt. Alapgondolat egy agrárgazdasági klímastratégia létrehozása, amely átfogóan kezeli a mezőgazdaság klímakockázatait. Cél az élelmiszer-önellátás alapjainak megőrzése és egy klímaállóbb mezőgazdasági rendszer kialakítása, miközben az átállás során méltányos jövedelmi viszonyokat kell biztosítani. Szükségesnek tartotta kiemelni a klímatűrő gazdálkodási módok kutatását és finanszírozását, a támogatási rendszer ennek megfelelő átalakítását. Hangsúlyos elem a genetikai változatosság megőrzése (állat- és növényfajtákban), különösen a hagyományos, klímatűrő fajták védelme és megismertetése. Felkészülést sürgetett az előadásba az új kártevőkre és betegségekre (növényorvoslás, növényegészségügy, állategészségügy), illetve az állattartásban az állatjóléti felkészülést a hőhullámok idején.
Kiemelt javaslat a „klímaalkalmazkodási célterületek” hálózatának kialakítása. Sok helyen a megszokott gazdálkodás jövedelmezősége romlik és a környezeti terhelés (például talajterhelés) nő, ezért fel kell térképezni azokat a területeket, ahol másfajta, alkalmazkodó földhasználat indokolt. A besorolás a talajtól, termőhelytől, vízviszonyoktól és a várható klímától függ. Példaként a folyómenti mély területeket említi, amelyeket vízmegtartásra lehetne használni, a folyókból oldalirányban kivezetni az áradásokat, hogy a víz az országban, a mezőgazdasági térben maradjon. Ezeken a célterületeken jogi és támogatási eszközökkel át kell alakítani a földhasználatot, vízmegtartó gazdálkodás, talajkímélő művelés, talajtakarás, a túlmelegedést csökkentő művelési módok, valamint a terménytárolás fejlesztése kerül elő. Az ösztönző rendszert és a kárenyhítési/kompenzációs szabályokat is úgy kell átalakítani, hogy a kárenyhítés a jobb alkalmazkodás irányába terelje az ágazatot. Kompenzáció feltétele lehetne például, hogy a gazdálkodó klímához jobban illeszkedő növénykultúrát választ, és célként megjelenik a belvízkár fokozatos kivezetése egy jobb területhasználat felé.
A vízgazdálkodást a klímaalkalmazkodás központi kérdésének nevezte. Víz nélkül nincs termés és termésbiztonság. Hosszú távon biztosítani kell a vízkészletek mennyiségi és minőségi védelmét; a talajvízszintet monitorozni kell; a vízügynek fel kell készülnie különböző klímaforgatókönyvekre, a vízgyűjtő-tervezést át kell alakítani. Alapelvként fogalmazza meg: a lehulló vizet a tájban kell megtartani.
Az öntözésről árnyaltan beszélt. Meg kell találni a szerepét, de nem lehet univerzális megoldás, amely mindenkinek segít, mert nem építhető ki olyan csatornahálózat, amely mindig akkor ad vizet, amikor öntözni kell. A természet nem így működik, gyakran épp akkor nincs víz, amikor szükség lenne rá. Ezért a vizet a tájban kell tározni, visszajuttatni a talajba és a talajvízbe. Ehhez földhasználói együttműködés szükséges. Támogatni és kompenzálni kell a gazdákat, sőt ösztönözni, hogy elfogadják azt, ha földjük egy részén megmarad a víz. A gondolkodást parcellaszintről tájszintre kell emelni. További elemek: a felszín alatti vízkészletek védelme; az öntözési kútlétesítés szabályainak átgondolása; az ipari vízkivétel szigorú engedélyhez kötése, ha nem veszélyezteti a hagyományos vízhasználatot; a szürkevíz és tisztított szennyvíz hasznosításának átgondolása (például erdők „öntözésére”, árasztására); a lakossági csapadék-visszahasználat ösztönzése; racionális és hatékony vízhasználat kialakítása.
Az erdők szerepéről szólva az erdőgazdálkodás környezeti funkcióit emelte ki: az erdők javítják a táj vízháztartását, csökkentik a szélsőségeket, védik a talajt, és kiegyenlítő hatásuk a mezőgazdaság számára is stabilizáló. Növelni kell az erdősültséget ott, ahol ennek termőhelyi és klimatikus alapja megvan. A klímaváltozás szempontjait be kell építeni az erdőtervezésbe; fejleszteni kell az adaptív erdészetet, meg kell őrizni az erdővagyont; ellenálló állományokat kell kialakítani; csökkenteni kell a károkat (száradás, inváziós fajok), növelni kell a termőhelyhez illő őshonos állományok arányát; és ahol indokolt, növelni kell a nemvágásos üzemmód arányát. Külön érdekes tanulságként elmondta, hogy a dokumentum kidolgozásánál az egyik legnagyobb ütközőpont az erdészek és a természetvédők között volt, mert eltérő alkalmazkodási logikákat képviselnek (aktívabb beavatkozás vs. inkább „természetre hagyó” megközelítés). Végül mégis közös nevezőre jutottak, és a bekerült szöveg mindkét oldal konszenzusát bírja.
A hosszú koncepcióból az előadó még egy elemet emelt ki: egy elkülönített állami pénzügyi alap létrehozását klímavédelmi célokra. Felidézte, hogy korábban létezett központi környezetvédelmi alap, és a javasolt klíma-alap hasonló logikával működne. Forrásai lehetnek a kvótakereskedelemből származó bevételek, bizonyos adók, zöldkötvények, bírságok; ezekből nemcsak kibocsátáscsökkentést (energiahatékonyság stb.) lehetne finanszírozni, hanem az alkalmazkodást és a sérülékenység csökkentését is – például a mezőgazdasági vízgazdálkodási átállást. A dokumentum emellett fontosnak tartja, hogy az állam zöld gazdaságfejlesztéssel is foglalkozzon: pénzzel, hitelekkel, kölcsönökkel, tőkebefektetésekkel és kötvényekkel segítse a gazdálkodási szektort az átmenetben.
Az előadás végén jelezte, hogy a koncepcióval kapcsolatosan kifejezetten várják a társadalom szereplőinek – különösen a mezőgazdasági szektornak és a termelőknek – a visszajelzéseit. A teljes cél az, hogy a klímaváltozás mérséklését, az alkalmazkodást és a rezilienciát egyetlen átfogó, kikényszeríthető keretbe rendezze, miközben a területhasználat és a víz megtartása központi szerepet kap, és az átállás terheit méltányosan osszák meg.