Előadás prezentáció ITT
Az előadó kiindulópontként az EU élelmiszergazdasági külkereskedelmi teljesítményét mutatja be 2019-től (utolsó Covid előtti békeév) a 2024. és 2025. évi (1–10. havi) adatokig, nagyságrendi értékelés céljából. E szerint az EU külkereskedelmi egyenlege összességében fényesen alakul, ám az igazán érdekes nem önmagában a többlet. Az érdekes az, hogy a kereskedelmi megállapodások (szabadkereskedelmi egyezmények) keretében bonyolított élelmiszergazdasági export és import arányai mellett a mérleg százalékos részaránya lényegesen magasabb, mint magának az exportnak és importnak a részaránya. Ezt úgy értelmezi, hogy a szabadkereskedelmi megállapodások alatti élelmiszergazdasági külkereskedelem kifejezetten előnyös az EU számára. A termékszerkezet részleteibe nem merül mélyen, de jelzi: jelenleg közel 40 megállapodás létezik, nagyjából 80 partnerországot lefedve.
Az export főbb árucsoportjainál az előadó érthetőbb megnevezésekkel igyekszik közel hozni a statisztikai kategóriákat. Zölddel kiemeli (lásd prezentáció) a tradicionális mezőgazdasági-élelmiszeripari termékeket, és a sorszámok azt mutatják, hogy az összes kivitel értékéből melyik csoport hányadik helyen áll. Példaként említi, a tejtermékek a második helyen, a sertéshús a hatodikon, a gabonafélék a nyolcadikon szerepelnek. Van azonban egy olyan árucsoport, amelyet nem zölddel emel ki, mégis az élen áll: a gabonaalapú és malomipari termékek köre. Itt kvízszerűen kérdez rá, mi lehet az a termék, amelyben az EU világelső. A liszt esetében megjegyzi, hogy Kazahsztán és Törökország erős, az EU csak harmadik, viszont a válasz végül, a tésztafélék. A hallgatósággal folytatott párbeszédben előkerül Olaszország szerepe, mint a legnagyobb tésztagyártó és tésztaexportőr, majd a búzaminőség kérdése. Olaszország nem önellátó búzából, a legjobb minőségű búzát Kanadából hozza. Az olasz importőr a kanadai búzáért prémiumot fizet, nagyságrendileg 60 eurót tonnánként az uniós búzához képest. Ennek oka a stabil, előre kiszámítható minőség. „tudom, mi lesz belőle, és idén is ugyanazt hozom, jövőre is ugyanazt”. Ezt összekapcsolja a klímaváltozással. A dél-európai országokat erősebben érinti, így ha Olaszország meg akarja őrizni piaci pozícióit, a jövőben még több importra szorulhat. Mivel a világban a tésztafélék iránti kereslet növekszik, az előadó provokatív kérdést tesz fel: miért nem készül Magyarországon (nem a termelők feladataként, hanem rendszerszintű feladatként értve) olyan minőségi búzaprogram, amely kiválthatná a Kanadából érkező búzát, és hosszú távon elkötelezhetné Magyarországot egy jövővel rendelkező piacon?
Az import oldalon pirossal jelöli (lásd prezentáció) a hagyományos tömegtermékeket. A kiemelt csoportok között szerepelnek az olajmagvak és fehérjenövények, a gabonafélék és a növényolajok. Külön figyelmet kap egy olyan kategória, amelyről nem feltétlenül gondolnánk, hogy közvetlen emberi fogyasztásra szolgál, a nem étkezési célú termékek. Élelmiszergazdasági körben olyan termékekről van szó, amelyek üzemanyagcélú felhasználásra alkalmasak – zömmel bioetanol és biodízel. A biodízel kapcsán fontos alapanyagként említi a használt sütőolajat.
A top 5 exportpiac 2024-es adatok alapján az Egyesült Királyság 23%-os részaránnyal az első. Oda főként alkoholok (elsősorban szeszes italok), tészta, hús- és tejtermékek mennek, tejtermékeknél zömmel sajt. A második az USA, amellyel az elmúlt bő egy évben sok konfliktus volt, az exportcikkek között itt is megjelenik az alkohol, a tészta, az olívaolaj és a tejtermékek (sajtok). Kiemeli: az USA az EU sajtkivitelének második legnagyobb piaca. Harmadik Kína, ahová tészta, sertéshús, alkoholok és tejtermékek mennek. Negyedik Svájc, ötödik Japán. Japán esetében a sertéshúsra fókuszál. Japán jelenleg nem importál spanyol sertéshúst az afrikai sertéspestis miatt, mert nem sikerült a regionalizációt érvényesíteni. Ennek következménye, hogy ami korábban Japánba ment, az az EU piacán marad. A sertés felvásárlási ár alacsonyságát részben a tavalyi 4%-os túltermeléssel, részben ilyen intézkedésekkel (regionalizáció megtagadása) magyarázza Utal egy másik fontos tényezőre is, a büntetővámok bevezetésére.
Az importoldali top partnerek: Brazília, ismét az Egyesült Királyság, Ukrajna, USA, Kína. Kínánál kiemel egy hárombetűs kódot: UCO, azaz a használt sütőolaj, amely óriási volumenben érkezik.
Ezután összefoglalja, miben jeleskedik az EU exportban. a világ legnagyobb árpaexportőre, sajtból a világ legnagyobb exportőre, soványtejporból szintén a legnagyobb exportőr, olívaolajból evidensen a legnagyobb, borból a világpiac nagyjából 50%-át fedi le. Búzából a második helyen van (korábban volt első is, de ma már erős verseny van, különösen az oroszokkal). Sertéshúsból ma már csak második az USA mögött, hozzáteszi, hogy öt éve még EU-elsőségről lehetett volna beszélni, az USA az elmúlt években óriásit lépett előre. Vajból második, teljes tejporból és csirkehúsból is erős, utóbbiban harmadik.
Import oldalon az EU világelső szójadara-importőr, valamint repcemagból is a világ legnagyobb importőre. Rámutat az ellentmondásra: úgy importál rengeteg repcemagot, hogy közben az EU maga is a világ egyik legnagyobb repcetermelője, egyik évben EU, másik évben Kanada az első. A magyarázat ismét a biodízel, nagy az alapanyagigény, magas a bekeverési arány. A napraforgóolaj is kiemelt, szójababból az EU a második legnagyobb importőr, de ez eltörpül Kínához képest (az EU nagyjából a kínai import 10%-át hozza, Kína 110 millió tonnát importált). Kukoricából is a második legnagyobb importőr, napraforgódarából második, és említi a repcedarát, pálmaolajat.
Két ábra a 2026-tal kapcsolatos gazdasági várakozásokat és a szabadkereskedelmi megállapodások jelentőségét illusztrálja (lásd prezentáció). Az egyik egy globális index, amely az ellátási láncok szereplőinek értékítélete alapján az ellátási láncokban bekövetkező zavarok nagyságrendjére enged következtetni. A 202562026-os szint növekvő, és 2022-höz, illetve a Covid időszak keresleti felfutásához és a lezárásokhoz köthető zavarokhoz hasonlóan magas szintet közelít.
A globális kereskedelem 2026-ban a bemutatott kép szerint volumenben és értékben sem nagyon változik, tehát relatíve stagnál. Mivel a kereskedelem minden gazdaság motorja, ha ez nem működik, a gazdaság is csak nyögvenyelősen halad.
A sertéshús piacán konkrét példát mutat a kínai büntetővámokról: cégenként eltérő mértékű, a minimum 4,9%, a maximum 18,6% (példaként Danish Crown 18,6%), és december 17-től érvényes. Következmény, Európából Kínába sertéshúst kivinni kicsit többe kerül, a vámot a szállítónak kell lenyelnie, ami nyomást gyakorol az uniós piacra. Tejtermékeknél hasonló: például FrieslandCampina 11,7% büntetővám, február 13-tól hatályos, öt éven át, a minimum 7,4%. Ez is árnyomást jelenthet az EU piacon, amelyet az előadó eleve nem tart túl rózsásnak.
Az USA-val kapcsolatos feszültségek a vámokkal kapcsolatos „Liberation Day” és egy múlt heti pénteki döntés kontextusában jelennek meg, 10%-ról 15%-ra emelkedő globális alapvám/büntetővám. Reakcióként az EU bejelenti: felfüggeszti a jelenlegi USA–EU kereskedelmi megállapodás ratifikálását. A terménypiacok oldaláról példaként szerepel a szójadarára és kukoricára tervezett 25%-os büntetővám. Ha ezek érvénybe lépnek, és a felfüggesztés kifut (február 11-től augusztus 6-ig jelzett időszak), az EU-n belül áremelkedést indukálhat.
Utalás történik a Grönland körüli ide-oda pattogó problémákra is, amelyek már korábban felvetették az egyezmény hatályon kívül helyezését. Az EU tiltakozását azzal indokolja, hogy számítások szerint egy mindenre érvényes 15%-os tarifa az EU-ban globál vámtarifa szinten 0,8%-os pluszt jelentene az USA-ba irányuló exportnál, és ennyivel eshetnének vissza az uniós árak – igaz, ez az EU–USA relációban értelmezett.
Az EU–Ukrajna és az USA terménypiaci példái a július 1-jén induló gazdasági év keretében, február 15-ig vett adatokból (lásd prezentáció). Ukrajnából 530 ezer tonna búza érkezett az EU-ba, míg az előző év azonos időszakában 3,5 millió tonna, kukoricából 3,7 millió tonna a korábbi 7,5 millióval szemben, árpából az előző évi 385 ezer tonna után most ennek a tizede sem. Az USA-ból szója bab3,9 millió tonna, piaci részaránya közel 50%. Közben van egy megújított EU–ukrán szabadkereskedelmi megállapodásként említett egyezmény, amelyben kvóták emelkedtek (búza 1,0-ról 1,3 millió tonnára, árpa 350 ezerről 450 ezerre, kukorica 650 ezerről 1 millióra). Az előadó szerint ez mégsem különösebben izgalmas, mert a hatályos uniós rendelet alapján a gabonafélékre nulla vám van érvényben, tehát évek óta 0 a vám, és nagy biztonsággal (95%) állítja, hogy az elkövetkező öt évben sem vezetnek be alapvámot az uniós gabonapiacon.
Az árképzés problémáját a MATIF búza jegyzésével szemlélteti. Heti átlagokkal 2024 elejétől 2026-ig a dollárban (zöld) és euróban (kék) denominált árak teljesen elválnak egymástól. Ezt a dollár–euró árfolyam változásával magyarázza, különösen a Liberation Day utáni mozgásokkal. Ha az USA büntetővámokat hirdet, a világpiaci szereplők dollárkereslete nőhet, az import csökkenését és/vagy nagyobb belső termelést árazva, amihez dollár szükséges. Egy másik, rövidebb idősoros ábrán (2026. szeptemberi búzajegyzés január 27-től ma reggelig) is azt mutatja, hogy a MATIF mozgása és a dollár–euró árfolyam együtt jár, tehát rövid távon is komoly hatás látszik, a jegyzés megugrását a vámháborús finomkodással hozza összefüggésbe. Ebből továbblépve az élelmiszer-export nem pusztán gazdasági kérdés, hanem geopolitikai és stratégiai célokat is szolgálhat.
A szabadkereskedelmi megállapodások lényegét a bizonytalan, kiszámíthatatlan világban növekvő ellátási lánc-zavarokkal vezeti le. Ha zavar fokozódik a zavar, nehezebb nyersanyaghoz és félkész termékhez jutni, vagy a terméket piacra juttatni, új beszállítók kellenek, újratárgyalt konstrukciók, alkalmazkodás – mindez növeli a tranzakciós költségeket. Ha beszállító kétségessé válik, kockázati felár jelenik meg. Ezek a költségek és felárak az értékláncban szétszóródnak, és ott nyelődnek le leginkább, ahol a szereplők a legkevésbé koordináltak. Az élelmiszerláncban két ilyen szintet különít el: a termelőit és a fogyasztóit. A fogyasztónál inflációként jelenik meg, a termelőnél nyomott árakban. Ebben a helyzetben az EU iránti érdeklődés bizonyos országok részéről erősödött, mert kiszámítható.
A szabadkereskedelmi megállapodások a már megszületett egyezmények révén korlátokat bontanak le, ami csökkenti a tranzakciós költségeket és a kockázati felárakat, összességében kedvezőbb gazdasági helyzetet teremt. Visszautal a kezdő ábrára: a megállapodások alatti kereskedelem a külkereskedelmi egyenlegben nagyobb részarányt képvisel, mint magának az exportnak és importnak a volumene, ezért kedvezőbb ezekkel a térségekkel kereskedni.
A MERCOSUR megállapodásnál három terméket emel ki összehasonlításként: marhahús, baromfihús, valamint az etanol. Marhahús esetén a kedvezményes vámkontingens 99 ezer tonna 7,5%-os importvám mellett, öt éves felfutással, ez az EU termelésének 1,5%-a. Baromfihúsnál 180 ezer tonna vámmentesen hozható be, ami az EU termelésének 1,3%-a, nagyságrendileg az EU éves baromfihús-fogyasztásnövekedésével egyenértékű. Magyar viszonyban céges szinten is értelmezhető. Van olyan hazai cég, amely rövid időn belül baromfihúsból ennek másfélszeresét is képes előállítani, miközben a magyar baromfitermelés éves átlagban 5%-kal nő, és döntően exportpiacra termel.
A harmadik termék az etanol: Magyarország az EU összes termeléséből 10%-os részesedést mondhat magáénak, miközben az EU a MERCOSUR országoknak olyan kedvezményes vámkontingenst tesz az asztalra, amely az uniós termelés 10%-a. Ezt az előadó nagyon komolynak tartja, mégis kevesebb figyelmet kap, szerinte az iparágnak komoly megújulásra van szüksége. Ezt tovább súlyosbítja, hogy Magyarország kukoricatermelése elérte azt a szintet, ami épp önellátásra elég. Eltűnik a korábbi mínusz 30–40 euró alapanyag-árelőny a MATIF-hoz képest, így nullás lesz az árpozíció. Ez óriási probléma a takarmánykeverőknek is, valakinek az értékláncban megint le kell nyelni a veszteséget. Hatékonyságnövelésre és technológiaváltásra van szükség, és ez hosszú távon így maradhat. Utal a kukoricavetésterületre (650 ezer hektár várakozás), valamint arra, hogy az EU-ban összességében 6%-kal csökken a kukoricavetésterület, és Románia, Bulgária, Magyarország, Spanyolország kerül ebben az élre.
Végül az exportpiaci pozíciók jövőbeni (2030-ig tartó) alakulásáról. Sertéshúsnál a termelés és export csökkenő tendenciát mutat, baromfinál kis mértékű, de stabil növekedés várható (a korábbi visszaesést Covid-időszaki lezárásokkal és madárinfluenza-járvánnyal magyarázza), sajtnál a termelés és export egyértelmű felfutása látszik, így az EU valószínűleg megőrzi vezető világpiaci pozícióját, sovány tejpornál inkább stagnáló a várakozás.