Both Árpádék Csallóközben, Csilizpatason működő családi gazdaságát látogattuk meg. A hozzávetőleg 200 hektáros családi gazdaság, fő profilja a sárgarépa, kisebb részben más gyökérzöldségek és kiegészítő szántóföldi kultúrák. A vendéglátó, Árpád édesapjával, édesanyjával és a húgával, aki közgazdász, együtt irányítják a céget. Zöldséget 1991 óta termelnek, és elsősorban szlovákiai üzletláncoknak szállítanak be köztes partneren keresztül. Saját, kisméretű feldolgozóüzemük van, ahol a terményt mossák, válogatják, csomagolják. Éves szinten 1300–1700 tonna árut juttatnak a szlovákiai üzletláncokba, és több csatornában értékesítenek. Egyrészt rekeszes/ládás formában, másrészt 1–2–3 kilós zacskós kiszerelésekben.
A gazdaság kertészeti területe 30–40 hektár között mozog, évjárattól függően. A többi terület a vetésforgót és a talajállapot fenntartását szolgálja. Régebben a cég fő terméke a csomós sárgarépa és a csomós petrezselyem volt. Az elmúlt 5 évben azonban a munkaerőhiány miatt gyakorlatilag felhagytak a csomózással. Kisebb területen hónapos retket (5–6 ha) és csomós hagymát is termelnek. Ezeknél is a gépesítés irányába mentek el. Ma már 10–12 emberrel képesek kitermelni, feldolgozni és leszállítani a teljes mennyiséget.
A napi működésük erősen a frissességre épül. Hajnalban indul a szedés, akár 3 órakor, kora reggelre beér az első pótkocsi, és azonnal indul a mosás, osztályozás, csomagolás, majd a kiszállítás. A „raktár” náluk sokszor maga a pótkocsi: ezzel csökkentik a manipulációt és megőrzik a minőséget.
A termesztéstechnológiában a sárgarépát bakhátban ágyásban állítják elő. 75-ös ágyásokba vetnek két ikersort, és jelentős tőszámmal dolgoznak, kb. 1–1,6 millió tő/ha nagyságrenddel. A termésátlagok korábban 60 tonna körül jártak, technológiaváltással és odafigyeléssel 80–85 tonna körülire emelték, de a cél a 100 tonna/ha. A veszteség/hulladék arány alacsony, 3–4%.
A termelésnek alapfeltétele az öntözés. Kizárólag mikroöntözéssel öntöznek, nincsenek öntöződobjaik, és ez a magasabb hozam egyik kulcsa. A vízellátás fúrt kutakról történik: 22 kútjuk van, a legmélyebb kb. 18 méter. Dízelaggregátorokkal dolgoznak (négy agregátort említ), francia szórófejekkel (Irrifrance), 9 méteres csőszakaszokkal, meghatározott kiosztással. A víz homokos, ezért szűrniük kell. A szűrőzés és a rendszer tisztán tartása a megbízható működés része. A nagy mennyiségű szórófej, kb. 4000 db, mellett is ritka a szezon közbeni tisztítás. A telepítéskor jól kitakarítják, és üzem közben figyelnek, hogy a betápnál ne jusson be szemét.
A szezonindítást fátyolfóliával gyorsítják. Évente kb. 10 hektárt fátyoloznak, kézi erővel teszik le, 10 emberrel egy nap kb. 3 hektárral végeznek. A fóliás táblákkal mennek először friss piacra. A fóliát az időjárás és a vadkár függvényében 2–3 évig tudják használni, majd konténerbe gyűjtik.
A munkaerő-szervezés, a gépesítés és a részletek követése az, ami életben tartja a kertészetet: a gyökérzöldség nem „hagyományos szántóföldi” logika szerint működik, hanem minden apróságon el tud csúszni.
A gépesítés a gazdaságnak fontos része.. A traktorparkjuk New Holland-alapú. hat darab New Hollandjuk van, és jön a hetedik. A teljes skála 65 lóerőtől 270 lóerőig terjed, minden traktorban GPS van, a műtrágyaszórás és sok művelet GPS-alapon megy.
A logisztikát is saját kézben tartják: három teherautójuk van, napi szinten szállítanak, a napi mosásuk kb. két kamionnyi áru. A legmesszebbi központi raktár kb. 80 km-re van.
A gasztronómiai szektorban is erős a jelenlétük: régóta beszállítói egy nagy szlovákiai gasztro-ellátónak, és közvetetten több láncba is jut áru (Tesco, Billa, Metro, stb.).
A gazdaság folyamatosan fejleszt: hangárok, gépközpont, új raktár- és irodahelyiség építése szerepel a tervekben. A hosszú távú vízió egy nagyobb feldolgozó és rakodó rendszer idehozatala a telephelyre, hogy a másik telephelyt megszüntessék. A tervezésnél a kamionforgalom elkülönítése is fontos: a rakodás a telek hátsó részén lesz, hogy ne zavarja a belső udvari működést.
A talajművelésben kísérleteznek: nem mindent szántanak, egyes területeket lazításban hagynak. Két Lemken ekéjük van (ötös és hatos). Először próbálnak olyan rendszert, hogy a búza/árpa tarlót lazítás után kukorica követi. Vetőgépcsere is zajlik. A régi Becker vetőgép után jön a Tempo vetőgép és kíváncsiak, hogyan kezeli majd a szármaradványt.
A répa vetését két géppel végzik (Agricola és Monosem). A sorközművelés és a gyomszabályozás részben mechanikai, részben sávos vegyszeres módszerekkel történik. sorpermetezőt használnak, letakarják a sort, és a sorközbe juttatják ki a gyomirtót, miközben a kultúrnövényt védik.
Több, saját igényre „tuningolt” gépük is van, bakhát-rotációs művelők, sorközalakítók, amelyek a bakhát trapézát leszedik és visszatöltik, miközben a répa a két elem között marad.
Az egyik legizgalmasabb fejlesztési irány a „talajban tárolt” petrezselyem, vagyis az átteleltetett petrezselyem gépi kiszedése. Eddig ezt kézzel tudták csak megoldani, most viszont három éve építik át azt a kombájnt, amely tavasszal, az „energiamentes tárolásból”, a földből szedné ki a petrezselymet. Ehhez lombszívó is kell. A lefagyott lombot kifújja oldalra, tiszta bakhát marad, és a kombájn utána dolgozik. Ez csökkentené a tárolókapacitás-igényt és kiváltaná a drága energiával működő hűtőtárolást.
A hűtőházzal kapcsolatban erős véleményük van. A klíma változott, nincs már a régi, tartós mínusz 20 fok, ezért megkérdőjelezik a drága hűtőház-építés értelmét. Olaszországi példára Ravenna környéke, ahol a talajban történő tárolást látott tanulmányutakon. A tíz évvel ezelőtti ottani klíma ma náluk is megjelenik, ezért lehet értelme a megoldásnak. Versenyhelyzetet is van. Az olasz áru sokszor minőségben és árban is erős, és kamionnal „egy vezetés” alatt itt van.
A minőségi elvárások a láncoknál kíméletlenek: egy-egy apró hiba miatt visszaküldhetnek teljes szállítmányt, a fuvar pedig önmagában komoly költség. Az ágazat azért nehéz, mert részletekben él: centiméterek, hibaarányok, szermaradék-kvóták döntik el, hogy elfogadják-e az árut.
A feldolgozó-technológia külön épületben van. A mosó vonal dobos mosóval indul, majd egy kétcsatornás osztályozón megy át. Az egyik csatornán kiesik a szemét, a kicsi répa és a szármaradvány, a másikon megy tovább a jó méret. Három asszony kézzel is korrigál, a rosszat átdobálják. A mosó órás teljesítménye sárgarépából kb. 4 tonna, gyökérpetrezselyemből 1,5–3 tonna (mérettől és minőségtől függően). Az értékesítés fele ládás, fele csomagolt.
A csomagolásra külön nagy beruházást csináltak pályázat nélkül. Tízcsatornás mérleg és egy zacskózó robot dolgozik, óránként 1400–1700 zacskót tud elkészíteni. Jellemzően 2 kg-os kiszerelést készítenek, a gép valójában 1080–1100 grammos célmennyiségekkel is dolgozik. A robot ára önmagában kb. 130 ezer euró, a teljes csomagoló rész kb. 250 ezer euró. Ez a beruházás az elmúlt három évben kulcsszerepet játszott abban, hogy évente plusz 500 tonna répát el tudnak adni. A fogyasztók „elkényelmesedtek”, inkább zacskós árut vesznek, és már attól tartanak, hogy a következő trend a pucolt termék lesz.
A gépet úgy építették be a rendszerbe, hogy ne legyen „odakötve” a mosóhoz: így rugalmasan tudnak mosni csomagolt és nem csomagolt (például zsákos, petrezselymes) tételeket is.
A csomagolóanyagokkal kapcsolatban elmondják, hogy a Lidl-es zacskót ő maguk gyártatják, Lengyelországból veszi, kb. 7 cent/zacskó. Licenc alapján használhatják a lánc arculatát. A zacskón szerepelnek a saját azonosítók. Többnyelvű csomagolás is készül, mert van olyan Tesco-audit, amellyel több ország (cseh, szlovák, lengyel, magyar) Tesco-hálózatába is szállíthatnak. A logisztikai lánc miatt előfordulhat, hogy a termékük más országban is megjelenik.
Az öntözés költségeiről és gyakorlatáról is sok szó esik. A keléshez gyakran, sok öntözés kell, főleg nyári vetéseknél. Évente akár hatszor vetnek, még júniusban, a legnagyobb melegben is. Ilyenkor az öntözőrendszert úgy szervezik, hogy mindig legyen a vetés mellett aggregátor, és akár naponta többször indítják (reggel, délben, este). Egy motor egy állásból kb. két hektárt önt, 100 szórófejet visz, és óránként 14–18 liter gázolajat fogyaszt. A kútengedélyezésről is szó esik. A vízhasználatot jelenteniük kell (talajvízszint, fogyasztás). A hatósági logika nehezen kezeli, hogy ugyanabból a vízből öntöz, csak más parcellán. A bürokrácia rugalmatlan ebben is.
A beszélgetésben visszatérő elem a piaci árak és az üzletláncok ereje. A sárgarépa felvásárlási ára augusztustól nagyot esett, őszre 24 eurócent körülire, 100 forint alatt kilónként. A zacskós termék termelői ára kb. 30 cent, de a zacskó költsége önmagában 7 cent. A láncok akciói nyomást gyakorolnak. Ha nem mennek bele az akcióárba, hoznak importot, például lengyelt. A Covid utáni időszakot fordulópont volt. Ekkor vált alapelvvé a láncoknál, hogy „olcsón venni és drágán eladni”. A termelői árhoz képest 150–200%-os bolti felárakat látnak. Miközben ő a saját 1 millió eurós forgalmukból jó esetben néhány százezer euró hasznot realizálnak, a lánc rajtuk akár ugyanennyit is megkereshet. Közben a termelő kiszolgáltatott és a minőségi kockázatot is viseli.
A vetésforgójuk is alkalmazkodó: zöldborsót (kb. 40 ha) és szárazborsót is termelnek. Korábban gabona–kukorica jellegű rendszerük volt, majd zöldség–kukorica–zöldtrágya (facélia)–zöldség. A facéliával volt gond, száraz ősz, vagy túlburjánzás, ráadásul ugyanabba a növénycsaládba esik, mint a sárgarépa. Így a gyomirtási és talajhasználati szempontok miatt átalakították a rendszert. Ma egy rövidebb, hároméves vetésváltás van, amelyben a kukorica a „tápanyag leszedését” is szolgálja, a borsó pedig javítja a talajt, mert aratás után a kiszórt magból új zöldtömeg képződik, amit visszaforgatnak.
A betakarítás gépeinél a frisspiaci minőség miatt ragaszkodnak a „nyűvő” rendszerű répabetakarítóhoz. Az üzletlánc érzékeny arra, hogyan válik el a répatest és a zöld rész. Ha a gép belevág a répa fejébe, másodosztály; ha túl sok zöld marad rajta, visszadobják. A gép beállítását (fordulat, kés) digitálisan tudják finomítani, és a betakarítás maga is tanulandó szakma. Három év, mire valaki „tud szedni”. A munkasebesség is kompromisszum: lassabban jobb, mert kevesebb a sérülés, de a kapacitást is tartani kell. A káliumellátást kiemelten kezelik. A répa szöveti állapota befolyásolja a repedést, különösen, amikor hideg vízbe kerül mosáskor; esős időben is hajlamos repedni. Ősszel klóros káliumot adnak, és vegetációban is pótolnak.
A vállalkozás finanszírozásában Árpád kiemeli, hogy nem pályázatokból építkeznek. Kifejezetten elutasítják a pályázatokat, mert korábban megégették magukat: 2008 körül pályáztak traktorra, nem ment át, és a dokumentációs nyűgöt, a lassúságot, a több éves kifizetési csúszást nem tudják összeegyeztetni a piaci tempóval. A területalapú támogatásokat igénybe veszik, de a nagy beruházásokhoz nem akarnak pályázati függést. A filozófia az, hogy a támogatás „vasba megy”. Amit kapnak területalapon, azt visszaforgatják gépekbe, technológiába.
A családon belül a vendéglátó „hajtja a szekeret”, a húg az adminisztratív-gazdasági oldalt fogja, és a fejlesztések évről évre, kiszámíthatóan történnek.
Árpád egyébként mezőgazdasági középiskolát végzett, a kecskeméti főiskolát két hét után otthagyta, mert Hollandiában egy szakmai úton ráébredt a gépesítés lehetőségeire. Ott látta, hogyan kötnek rózsát automatával. Hazatérve megtervezte a saját kötözőasztalát, megvette a francia kötőgépet és a lombos mosót, mindezt hitelből. Akkor még csak 17 hektárjuk volt, de nyolc éven át évi egymillió csomó csomós répát állítottak elő, és a bevételt visszaforgatták. Hollandiából a rendet, rendszeretet, föld tiszteletét emeli ki mint inspirációt.
Munkaerő fronton vegyes a helyzet. A teljes üzem 12–13 fővel fut (traktoros, vető-permetező-sorközművelő, kombájnos, mosó- és csomagoló személyzet). A feldolgozóban az átlagéletkor magas, sok nyugdíjas asszony dolgozik, akik nagyon megbízhatók. Kérdés, mi lesz, ha kiesnek. Próbálkoztak román idénymunkásokkal, de a rossz tapasztalatok (konfliktusok, rendőrségi ügyek) miatt felhagytak vele. A bérek magasak: a traktoros nettó 10 euró/óra fölött van, a jó sofőr havi 2000 eurót is kereshet. A munkadíj a bevétel 20–25%-át is elviszi, ezért a gépesítés és a stabil, kis létszámú csapat a kulcs.
Árpád büszke arra, hogy kis területen is lehet erős gazdaságot építeni, ha a részletekre figyel, mindent visszaforgat, és a család minden szegmensben ott van. A kertészet nem „pályázatos” álomvilág, hanem napi szintű fegyelem: hajnalban szedés, azonnali feldolgozás, folyamatos minőségkontroll, és alkalmazkodás a gyorsan változó piaci igényekhez. És egy kis érdekesség a végére. A selejtes répa egy része a győri állatkertbe kerül- Ez is jelzi, hogy a hulladék kezelésére is lehet praktikus, működő megoldás.
A látogatás során szóban elhangzottakból az írásos összefoglaló a Red Rabbit informatikai megoldásának használatával készült.
