A látogatás során a szlovákiai Királyréven működő Agrostaar KB Kft. nevű cég vezetői Szikura Ferenc és Kósa Balázs fogadták a csoportot. Szikura Ferenc aktív szlovákiai kamarai szereplő, a cég vezetője, Kósa Balázs fiatal ügyvezetőként, -már a fiatalítási folyamat részeként- irányítja a gazdaság napi működését.
A bemutatkozáskor Kósa Balázs elmondta, hogy tíz éve volt, amikor átvette a céghez tartozó kacsatelepet vezetőként. Eredetileg állatorvos, korábban több nagy telepen dolgozott (tehenekkel, sertésekkel és baromfival), és több helyen „figurált” állatorvosként. A telep vállalata az Agrostaar KB. Ez magáncég, nem szövetkezet, négy tulajdonossal. A gazdaság nagyjából 2000 hektáron működik, mind szántóföldön, legelő nélkül.
Az állattenyésztés több lábon állt, szarvasmarha, kacsa és csirke. A szarvasmarha-állományban 260 fejőstehenet tartanak, összesen közel 700 darab szarvasmarhát (695 körül), saját üszőkkel és hízóbikákkal. A bikákat Szlovákiában, a dunaszerdahelyi vágóhídra adják el, a tejet pedig a lévai tejgyárba szállítják. A tehenek átlagos 305 napos laktációs termelése 10 000 kg körül van. Balázs ezt úgy értékelte, hogy ezzel az eredménnyel benne voltak az első százban Szlovákiában, ugyanakkor a legjobb telepek 13–14 ezer kg körüli laktációt is elértek, vagyis van még különbség az élmezőnyhöz képest. Megjegyezte, hogy Magyarországon látott telepek közül a legjobbak még magasabb szinten lehetnek.
A telep különlegességét a kacsatenyésztés adja. Szlovákiában ők az egyetlen nemesítő állomány, „utolsó mohikánok” a kacsás ágazatban. A telep nagyon régi, az alapítását a 60-as évek elejére teszik (az engedélyezés és a tényleges állattartás időpontján vitatkozva 1959–1962 közti dátumok hangzottak el). A fajta pekingi fehér pecsenyekacsa, amelyet kifejezetten sütésre tartanak, nem tömésre. Tömni ugyan próbálták, de legalább három hét kellett volna hozzá, és az eredmények vegyesek voltak.
A kacsaágazat léptéke mai szemmel kicsinek tűnt, még ha országosan nagyok is. Évente 50–52 ezer kacsát termelnek. Ennek körülbelül a felét saját vágóhídjukon vágják le (évi 24–26 ezer darabot), a többit élő állatként adják el. Balázs szerint az élő kacsa iránti kereslet erősen csökkent, ezért azonnal „reklámként” is elhangzott: partnereket kerestek nagyobb volumenű napos kacsa vásárlására. A telepen saját keltető működik, és a terv az volt, hogy a jövőben sokkal több napos kacsát adjanak el.
Ezzel kapcsolatban régi időket idéztek fel: valamikor heti rendszerességgel óriási mennyiség – akár 16 ezer napos kacsa – kelt ki, és annak 80–90%-át rögtön elvitték, csak a maradék maradt a telepen. Ehhez képest a jelenben hetente legfeljebb 2000, sokszor csak 1500 napos kacsát keltetnek. Balázs azt mondta, a termelés a korábbi szint tizedére esett vissza. A keltető gazdaságos legkisebb növekedése nem 50 ezerről 80–100 ezerre lenne optimális, hanem rögtön 300 ezerre. Hatszoros növekedés kellene, és még az is csak nagyon kicsi keltetőnek számítana a holland és magyar keltetős cégek szerint, akikkel beszélt.
A kacsák értékesítése több csatornán fut. A saját vágásból a termék élelmiszerboltokba került, részben a telep saját üzletén keresztül. Már a Kauflandban is meg lehetett venni a „Mi kacsánk” márkanevű terméket, nagyjából másfél-két éve. A mennyiség azonban kicsi, kevés kacsát tudnak előállítani. A vágási paraméterek a következők. A kacsák kb. 7 hetes korban lesznek készre nevelve, 3,6–3,8 kg élősúlyban vágják őket, még a „tokosodás” előtt, mert utána egy új ciklust kellene kivárni, hogy ismét ideális legyen a vágási állapot.
A keltetés szezonális. nagyjából március 1-től szeptember közepéig-végéig tart. A tojástermelést a fényviszonyok is befolyásolják. Az alapállományt a tavakon tartják, ezek adják a következő évi hízókacsák tojásait. A keltetési arányt kb. 70%-os, Németországban, zárt telepi tartásban a legjobbak 80–83%-ot is elértek.
A saját vágóhídon komoly kézi munkával zajlik a feldolgozás. Több mint 20 ember dolgozik ott, nagyrészt asszonyok. Nemcsak egész, vákuumcsomagolt húst készítenek elő, hanem csontoznak, porcióznak is. A vágóhíd nemcsak kacsát, hanem csirkét is feldolgoz, tálcás, porciózott formában is. A napi vágási volumen a telep méretéhez képest nem nagy, összesen nagyjából ezer darab baromfit vágnak naponta egy műszakban.
A telep legnagyobb állattenyésztési részlege a csirketelep. Ross 308 és Cobb 500 genetikákat tartanak, klasszikus modern hibrideket. Állatjóléti támogatásban lévő farmként működnek, ami a fordulók és a turnusok közti kötelező pihentetési idő miatt meghatározza az ütemezést. Egy turnusban 110 ezer csirkét tartanak, és ezt évente hatszor tudták „megfordítani” (hat ciklus). A csirkék vágása 38–41 naposan történik a vágóhíddal egyeztetve. A cél most inkább 2,3 kg, de előfordult, hogy 2,5–2,6 kg-os átlagot is elértek.
A csirkék egy részét saját vágóhídon vágják le, 47–50 ezer állatot. A többit a nagytapolcsányi nagy baromfi vágóra adják el. Egyszerre 13–15 megpakolt kamion csirke megy ki. A nagytapolcsányi vágóhíd napi kapacitása 140–150 ezer darab.
Értékesítésben a telepnek volt saját üzlete is, több kisebb boltot is elláttak Szlovákiában, de a legnagyobb partnerük a Kaufland lett. Ugyanakkor úgy fogalmaztak, hogy a Kaufland számára ők „nagyon kis partnerek”: az ő húsuk a lánc forgalmában tizedszázalékokat sem tesz ki. A termékeik ára az állatjólét előírások miatt, illetve a kacsák kültéri tartása miatt jellemzően az átlag fölötti. Nem mindenben a legdrágábbak, de összességében „drágábbik” kategóriát képviseltek. Az üzletek mégis folyamatosan több árut kérnek, kacsát, esetleg pulykát, fürjet. A telep kapacitásai és az infrastruktúra korlátai miatt azonban nem tudnak bővülni. A telep épületei jórészt 1962-es építésűek, kevés felújítással. A kacsatelep az ártérben van, gát mellett, ami a bővítést és az engedélyezést különösen nehézzé teszi. A vízkockázat is előkerült. Volt olyan eset, amikor „fekete víz” jött ki, és a kacsák elpusztultak – nem azért, mert ne tudtak volna úszni, hanem mert nem volt száraz hely, ahol etetni lehetett volna. A tanulság az volt, hogy a víziszárnyasnak is kell száraz terület.
A korábbi értékesítési kísérletek között szerepelt egy agrárcégek által működtetett bolthálózat, amelyet 10 szövetkezett, magángazda épített ki Szlovákiában, kb. 50 üzlettel. A telep ezeknek kizárólagos beszállítója volt csirke- és kacsahúsból. A hálózat azonban a logisztikai költségek miatt drágább lett. A minisztérium felől sem volt igazi támogatás; végül 40 üzlet bezárt, és kb. 6 maradt bérbe adva, főleg Pozsonyban. A vásárlók jobban vették a terméket, de „két-három kacsa” eladása üzletenként már nem tudta eltartani a rendszert. Felidézték azt is, hogy régebben a telep jóval nagyobb kacsás volumenben működött: heti öt kamion kacsa is kiment, és évi 2–3 ezer tonna leadásáról beszéltek. Akkor még több helyen vágtak víziszárnyast (Tapolcsány, Zsolna, Dunaszerdahely, Galánta), de ezek a vágóhidak sorra megszűntek, és végül „maguk maradtak a kacsákkal”. Elhangzott, hogy Szlovákiában már nincs víziszárnyas vágóhíd – csak az övék, ami viszont kicsi.
A bemutató a gyümölcsösre is kitért. A teljes területet 17–18 hektárra becsülték, ebből kb. 11,5 hektáron voltak gyümölcsfák: alma és őszibarack, kisebb részben szilva és sárgabarack is. Az almafajták klasszikusak voltak: Jonagold, Golden Delicious, Idared. A cél az volt, hogy a 25–30 éves, öreg almafákat fokozatosan, hektáronként cseréljék, és intenzívebbé tegyék a termelést. Az üres területen korábban silókukorica volt kb. 7 hektáron. Volt egy kisebb tó is, amelyet eredetileg öntözésre használtak, telepített halakkal, de ezt mellékesnek mondták.
A gyümölcsöt „kicsiben” el tudják adni, mert kevés mennyiség terem. Készül belőle pálinka, és friss újdonságként először csináltak 100%-os almalevet a saját almából, ez első próbálkozás ezzel. A gyümölcstermesztésnél a munkaerőhiány szintén komoly gond, főleg az őszibaracknál, ahol brigádos segédmunkások kellettek. A diákmunka is kevesebb. Régen sok diák jött, később inkább csak kényszerből jelentkeztek, és már fél nap után feladták. A bejelentési adminisztráció is nőtt, ami tovább nehezíti a helyzetet.
A telepnek van saját hűtőháza, amivel az almát sokáig tudják tárolni, és az őszibarackot is jobb állapotban tudják tartani: a hűtőben. Majdnem egy hétig eláll, míg korábban másnapra tönkrement, és csak pálinkának maradt. Idén kevés volt az alma, így a hosszú tárolásra sem volt akkora szükség.
A bemutató következő állomása a biogázüzem volt, amely a telep energetikai központjaként működik. A biogázállomás teljesítménye kb. 905 kW (0,9 MW, nem egész megawatt), és kb. 12 éves üzem. Folyamatos felügyeletet igényelt: 3–4 ember szolgál állandóan, éjszakai szolgálattal is, mert a hibajelzéseket kezelni kell. Két motor dolgozik benne, egy kb. 300 kW-os és egy 600 kW-os.
A működési elvet úgy magyarázták, hogy nem a gázt adják el, hanem a gáz elégetéséből termelt villamos energiát. A fő alapanyag kukoricasiló és istállótrágya. A napi adagban a siló és trágya együtt kb. 40 tonnát tesz ki, plusz víz. A siló naponta kb. 30 tonna, a trágya kb. 9 tonna körül szerepel. Ezen kívül bizonyos hulladékok is kerülnek bele. A raktárak tisztításából származó melléktermék, illetve egy közeli üzemből érkező anyag (folyékony és szilárd formában is). A rendszerben két fermentor volt (primer és szekunder), koncentrikus elrendezéssel, majd egy végső tároló, amelyet 4500 köbméteres. A fermentorokból az anyag ide kerül, majd innen került ki a földekre.
A villamos energiát kötelező átvételi rendszerben adják el, garantált árral és támogatási résszel. A telep esetében ez a garantált konstrukció 15 évig tart, és még három év van hátra belőle, 2028-ban jár le. Ezután a terv lehet a szabadpiaci értékesítés, vagy biomethan előállításra való átállás. Mindkettő bizonytalanabbnak tűnik jelenlegi rendszernél. A beszélgetésben elhangzott, hogy a jelenlegi garantált ár jóval magasabb a piacinál, és példaként egy kb. 190 eurós nagyságrend is felmerült megawatt-árként. Az átállás biomethanra nagyságrendileg több millió eurós beruházást jelentett (alaphangon 3 millió euró), és azzal együtt elveszne a motorok hőtermelése is.
A biogázüzem egyik fontos előnye a hőhasznosítás. A motorok által termelt hőt felhasználják a csirkeólak fűtésére, részben. Ezen túl a vágóhídnál, a víz melegítésére és a „mechanizációs központ” (műhelyek) fűtésére. Ez nem közvetlen bevételként jelenik meg, hanem úgy, hogy ennyivel kevesebb gázt kellett venniük a szolgáltatótól; nagyjából 7–8%-os értéket tulajdonítottak neki az egész rendszerben.
Érdekes üzemviteli részletként elhangzott, hogy ha a faluban nincs áram, akkor a biogázüzemnek kötelezően le kell állnia: nem termelhetnek csak „saját maguknak”, mert nem mehet „szembe” az áram a hálózattal. Éppen egy ilyen pillanat volt a látogatáskor, ami ritkaság, és a helyszínen ezért is volt nyugodtabb a beszélgetés. Normál esetben nagyon hangos az üzem. A leállás ugyanakkor nem tarthat sokáig, mert a gázképződés nem áll meg. Tárolni csak korlátozott ideig lehet, és a fermentáció hőmérsékletét is fenn kellett tartani (a 43 fok körüli üzemi hőmérséklet említése mellett) Ha lehűl, csökkent a gáztermelés. A hosszabb állás ezért nem megengedhető, a karbantartást és szervizt is úgy időzítették, hogy „ha már egyszer áll”, akkor egyszerre legyen meg minden.
A 12 éves üzem kora miatt több alkatrész cseréje vált időszerűvé. Főleg a keverők és a mechanikus elemek miatt. A motorokon már legalább kétszer volt „generál” jellegű teljes felújítás, a javításokat egy magyar cég végezte, a motor pedig német gyártmányú.
A biogáz kapcsán hangsúlyozták, hogy a jó siló alapvető, mert ha kevés benne a szem, alacsonyabb az energiatartalom (keményítő, cukrok), és a gáz „valamiből kell legyen”. A trágya arányát maximalizálni lehetne, de ennek technológiai korlátai vannak. Sok trágya mellett a szivattyúk eltömődhetnek, a rendszerhez sok víz kell, és bizonyos anyagok a fém alkatrészeket is károsíthatják.
Felmerült a vágóhídi melléktermékek biogázba vitele, de ezt elutasították. Egyrészt a mennyiség kicsi a napi 40 tonnás adaghoz képest, másrészt a higiéniai előírások miatt drága előkezelést kellene kiépíteni (darálás, hőkezelés, csíramentesítés). A szaghatás is sokkal erősebb lenne, miközben a telep közel van a faluhoz. Már így is érzik a faluban a csibe- és biogázszagokat. Szemetet vagy ilyen jellegű hulladékot nem akarnak odahordani.
A „digestátot” (a fermentáció utáni folyadék) trágyaként hasznosítják, kihordják a földekre. Csővezetékes rendszerük nincs, tartálykocsikkal kell szállítani. Amikor „muszáj hordani”, akkor akár éjjel is megy a munka. A földek a telephez közel vannak, így meg tudják oldani a kijuttatást. A végső tárolót azért kellett nagyra méretezni, hogy fagyos időben, amikor nem lehet kihordani, akkor is biztonságosan elférjen. Éves digestát mennyiségként kb. 20 ezer köbméter hangzott el.
A kukoricasiló-termelés is volumenű volt. 2025 évben összesen kb. 17 ezer tonna silókukoricát készítettek. Ebből kb. 4500 tonna ment a tehenekhez, a többi a biogázhoz került. Elhangzott, hogy a teheneknek a 4500 tonna sokszor nem elég, és olykor a biogáz készletéből is visznek át. A siló összesen kb. 400 hektár kukoricáról jön ki. A biogázhoz köthető terület nagyságrendjét úgy írták le, hogy a 2000 hektárból nagyjából 400 hektárnyi kukorica fedezi az éves siló volument.
A beszélgetés végén a 15 éves támogatási időszak lejárta utáni kérdés maradt nyitva: ugyanazzal az alapanyaggal rentábilis marad-e a biogáz. A válasz szerint ez erősen ár- és piacfüggő, és hatalmas változás lesz a támogatott ár kivezetése.
A biomethan felé tolódó politika Szlovákiában erősnek tűnik, de a telep szempontjából dilemmát jelent, mert motor nélkül nem lenne hő. Így az istállók és a telep fűtése is új megoldást igényelne, miközben a biomethanra nem ígérnek garantált árat. Az energiaárakat törvény szabályozza, nem tisztán piaci alapon. Szlovákiában összesen kb. 80 biogázállomás lehet, amelyek közül többen már a leállás mellett döntöttek. A telep tulajdonosai ezzel együtt igyekeznek előre gondolkodni, de a jövőt a szabályozás, az energiaárak és a beruházási lehetőségek döntik el.
A látogatás során szóban elhangzottakból az írásos összefoglaló a Red Rabbit informatikai megoldásának használatával készült.
